Katasztrófa
Lezárták az izlandi Kék Lagúnát vulkánveszély miatt
Földrengések sorozata rázta meg Izlandot az elmúlt hetekben, ezek pedig szakértők szerint vulkánkitörést is előidézhetnek.
2023.11.10 09:08MTIFöldrengések sorozata rázta meg Izlandot az elmúlt hetekben, ezek pedig szakértők szerint vulkánkitörést is előidézhetnek, emiatt egy hétre lezárták a Kék Lagúna nevű turistalátványosságot a látogatók elől - közölték a hely üzemeltetői szerdán.
A Kék Lagúna egy geotermikus fürdő Izlandon, a fővárostól, Reykjavíktól mintegy 40 kilométerre délnyugatra található Reykjanes-félszigeten, és egyben az ország egyik leglátogatottabb és legtöbbet fényképezett nevezetessége.
Az üzemeltetők közölték, hogy mivel a félszigeten október vége óta több száz földrengést regisztráltak, a következő napokban folyamatosan figyelemmel kísérik a szeizmikus aktivitást, és ennek megfelelően döntenek majd a korlátozásokról.
A viszonylag gyéren lakott félszigeten található a Fagradalsfjall tűzhányó, amely hónapokig tartó aktivitást mutatott 2022 nyarán, azt megelőzően pedig 2021 márciusától. A kitöréseket számos földrengés előzte meg.
Izlandon rendszeresek a földrengések és a vulkáni tevékenység. A szigetország meteorológiai szolgálata, a Vedurstofa szerint legutóbb júliusban tört ki a tűzhányó néhány hétre, de ez nem veszélyeztette a fővárost vagy más lakott térségeket.
Az utóbbi évtizedek egyik legnagyobb vulkáni tevékenysége is Izlandon történt, amikor 2010 tavaszán az Eyjafjallajökull kitörése öt napra megbénította Európa légiközlekedését: mintegy százezer járatot töröltek Európában és az észak-atlanti térségben.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:03 Hajóbaleset Verőcénél - OMSZ: fej- és kulcscsontsérülést szenvedett a balesetet túlélő férfi
- 13:02 Hajóbaleset Verőcénél - OKF: a parton, a vízen és a levegőből is kutatnak az eltűntek után
- 12:19 A PGA Championships verseny előtt tartóztatták le a világranglistát vezető Scottie Schefflert
- 12:01 Hajóbaleset Verőcénél - BRFK: három férfit és két nőt még keresnek
- 11:23 Egyre több fiatal hívja a telefonos lelkisegély-szolgálatokat
- 11:00 Halálos hajóbaleset történt Verőcénél - mindenfelé keresik az eltűnteket
- 10:22 Felmérés: egyre több az idős, beteg, munkaképtelen hajléktalan ember
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06