Külgazdaság
PM: Magyarország tovább növeli beruházásait Üzbegisztánban
Az Üzbegisztánba irányuló magyar export 12 százalékkal erősödött a tavalyi évben, meghaladta a 90 millió dollárt, a gyógyszerészeti termékek mellett a Magyarországon gyártott járművekre is erős a kereslet.
2024.05.05 18:39MTIEgyre több magyar vállalkozás lép piacra sikerrel Üzbegisztánban, a magyar cégek jelenléte a bankszektorban, az élelmiszeriparban és a gyógyszeriparban is erősödik - jelentette ki Varga Mihály Üzbegisztánban, a Taskenti Nemzetközi Befektetői Fórumon. A Pénzügyminisztérium (PM) csütörtöki közleménye szerint a miniszter kiemelte: "Üzbegisztán stratégiai partnerünk a közép-ázsiai régióban, gazdasági kapcsolatainkat a következő években szorosabbra fűzzük".
Az Üzbegisztánba irányuló magyar export 12 százalékkal erősödött a tavalyi évben, meghaladta a 90 millió dollárt, a gyógyszerészeti termékek mellett a Magyarországon gyártott járművekre is erős a kereslet - ismertette Varga Mihály.
Mint mondta: a bankszektorban az OTP egyre nagyobb részesedésének köszönhetően folyamatosan növekszik a magyar jelenlét, de jelentős mezőgazdasági beruházások is megvalósulnak magyar-üzbég együttműködésben, míg vízügyi fejlesztések területén a magyar mérnökök tudására mutatkozik nagy igény.
A pénzügyminiszter elmondta, hogy az Óbudai Egyetem részvételével valósul meg Üzbegisztán első innovációs és tudományos parkja. Az Inno-TechnoPark főbb kutatási tevékenységei az IT, ipari robotika, okos építőipar, orvostechnika, precíziós agrárgazdálkodás vagy a technológia-transzfer és innovációmenedzsment.
A tárcavezető hangsúlyozta: Magyarország és Üzbegisztán között a gazdasági együttműködés minden korábbinál intenzívebb, amelyben kiemelt jelentősége van a Türk Tanácsnak és a Magyar-Üzbég Üzleti Tanácsnak. A kormány célja világos: az átrendeződő világgazdasági folyamatoknak Magyarország nyertese kíván lenni, ezért a blokkosodás helyett minél szélesebb körű gazdasági kapcsolatokra van szükség - tette hozzá Varga Mihály.
Kiemelte: ezért a nyugati gazdasági kapcsolatok megőrzése mellett a keleti kapcsolatainkat is építjük, amelynek egyik zászlóshajója Közép-Ázsia.
Varga Mihály útja során tárgyal Jamshid Khodjaev külgazdasági és befektetési miniszterelnök-helyettessel, Laziz Kudratov üzbég befektetési, kereskedelmi és ipari miniszterrel, valamint Jamshid Kuchkarov üzbég gazdasági és pénzügyminiszterrel is - ismertette a PM.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:03 Hajóbaleset Verőcénél - OMSZ: fej- és kulcscsontsérülést szenvedett a balesetet túlélő férfi
- 13:02 Hajóbaleset Verőcénél - OKF: a parton, a vízen és a levegőből is kutatnak az eltűntek után
- 12:19 A PGA Championships verseny előtt tartóztatták le a világranglistát vezető Scottie Schefflert
- 12:01 Hajóbaleset Verőcénél - BRFK: három férfit és két nőt még keresnek
- 11:23 Egyre több fiatal hívja a telefonos lelkisegély-szolgálatokat
- 11:00 Halálos hajóbaleset történt Verőcénél - mindenfelé keresik az eltűnteket
- 10:22 Felmérés: egyre több az idős, beteg, munkaképtelen hajléktalan ember
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06